Kicsi Zavii-chan egyre többet álmodik az ő csodálatos aranyszemű ( néha kék, néha sötét, kontaktlencse függő) csont fehér bőrű, a színpadon csak úgy csillogó vámpírjáról. Nem, nem Edward Cullan, hanem Kamijo-sama.
Közeleg a Versailles koncert, nekem meg úgy tűnik, hogy nem jutok ki. DE, megfogadtam hogy leszarom mi lesz, ha kell, nem megyek ki Skóciába, DE én akkor is látni fogom Kamijo arcát élőben.
Az sem érdekel, ha anyuék nem engednek el... Igazából, úgy tűnik megvágnak matekból, ami miatt, már három napja bőgök, megállás nélkül. Itt fenyeget apa, meg anya is: „ Nem lesz gép, nem lesz ám itt barátnőzés, minden nap tanulod majd a matekot...” Faszért kell az orrom alá dörgölni, hogy egy hülye kretén vagyok? Megkapom én ezt a srácoktól a suliban. A világ legfelemelőbb érzése ha az ember szedegetheti ki a papírgalacsinokat a hajából. Vagy ha éppen szarrá röhögik magukat azon, hogy karó leszel matekból.
Van azért egy időszak, amikor nem jut eszembe semmi, a valós élettel kapcsolatban. Ez pedig az amikor álmodok, mikor kellemesen ringok a képzeletem kis zugaiban, és nem akarok felkelni....
Szóval Zavii-chan mostanság az ő vámpírjával álmodik. Először Alice-nél voltam.
Nyár, ácsorgunk a Deisel előtt, és meglepően kevesen vannak, mikor beengednek látszik, hogy alig töltjük meg az első sort is. [ Nem tudom, hogy hogy... álom, nem lényeg...] A fiúk felvonulnak a színpadra, és eljátszottak három számot. Aztán levonultak, és mi meg csalódottan ácsorogtunk a színpad előtt. Már éppen mentünk volna ki amikor bejöttek a terembe. Egy szintem álltunk velük, és farkasszemet néztek a fanokkal akik pár percnyi döbbenet után felvisítottak. Először majdnem szétszaggattuk szegényeket, aztán annak a 10 embernek megálljt parancsoltunk. Nem akartuk őket elüldözni. Nagyon készségesek voltak, és nem rohantak el. Osztogattak autogramot, és csináltuk közös fotókat is.
Szakadás....
Ott ülök egy asztalnál Kamijo-val, és beszélgetünk. Mit szeretek? Ő mit szeret? Hogyan viseli az utazást? Nálunk tényleg ilyen nagy szám, hogy itt vannak, és hogy tényleg ennyire elvetemültek vagyunk-e? Családom, barátaim, az ő barátai.
Szakadás...
Csók.Értitek... Kamijo-tól... Azt hittem sokkot kapok még álmomban is. ( Ez mellesleg amúgy elég beteges...szegény Kamijo 35 éves... az apám lehetne. Ez van, szeretem az idősebb pasikat...chhh....) Aztán elment, én meg ott ültem, és azt hittem, sírva fogok fakadni. Néhány perc múlva visszajött, és egy vaskos barokkos kötésű könyvet adott felém. Az elejében volt némi írás, de nem sok. Azt mondta, ő ilyen „naplót” vezet. Vannak venne dalszövegek, az álmai, egy pár napi poén... Szerette volna, ha én is írok neki, és amikor visszajön ide, Pestre, hozzám, akkor mindent el tudjon olvasni, és hogy tudja, mi volt velem.
Persze ekkor felébredtem, 7:30-kor!!! Szombaton!!! Értitek! Fázott a lábam. Ezt a szart.
A másik pedig hétfőről keddre történt.
A Versailles a budai várban tartott fotózást. Valamilyen érthetetlen okból kifolyólag Jasmine is ott volt, és folyton szívatta Yuki-t. Pedig Yuki férfiasabb, szerintem, na nem baj... Teru-t meg mindenki szívatta. És én meg Duka sétáltunk a kis fényképezőinkkel, hogy mi majd japán turistákat fényképezünk. És megláttuk Kamijo-t amint az egyik pillérnek támaszkodik az erkélyen. Annyira szép volt. Odamentünk, és áhítattal figyeltük, mi lesz. Eleinte úgy tűnt észre sem akar minket venni, a banda, a fotósok, meg ott ordibáltak velünk, hogy tűnjünk onnan. Kivétel egy elég idős pasit. Ő jött oda, hogy szeretjük-e őket, és hogy akarunk-e beszélgetni velük egy kicsit? Rávágtuk, hogy persze, ki ne akarná? Annyi kikötésük volt, hogy ne ajnározzuk őket, mert attól hányni tudnának. Igazából annyira fel voltam dobva, hogy Teru nyakába vetettem magam, aztán nagyon nagyon sokszor bocsánatot kértem.
Este együtt vacsoráztunk... aztán én megint sokat beszélgettem Kamijo-val...
Szakadás...
Kamijo teljes „ harci díszben” kopogtat a bejárati ajtón, apu fordul ki a szobájukból, és azt látja, hogy egy harminc éves pasi integet, hogy engem keres. Furcsán néz, főleg amikor szerencsétlen Kamijo azt mondja, hogy a pasim...
Szakadás...
Kamijo megjelenik a suliban, és lenyűgöz mindenkit. Az osztályom köpni nyelni nem tud attól, hogy milyen jó pasim van... Vagyis hogy van egyáltalán... Meg hogy milyen brutális ruhákban jár. És jött Hizaki... Akire rá akartak mozdulni a srácok, amíg meg nem szólalt, azon a kellemes, mély férfias hangján....
Aztán jött nagyi és felébresztett... Csessze meg -_-„
Akarok még ilyen szépeket álmodni....
Amúgy nagyon feltűnő, hogy egy csöppet fanatista lettem?
De most, hogy lehet azt mondani egy ilyen istenre, hogy nem szép: (Aki mellesleg szerintem a világ legjobb Lestat-ja)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése