Ők tényleg emberbőrbe bújt szörnyek! Démonok, ez mostmár biztos. Isteni volt a koncert…
Első reakciók
Michiyo 13:35 kor, irodalom órán írta az sms-t, hogy van egy „jegyem” neked, koncertre. Zavii visít, és olyan mérhetetlenül boldog lesz, hogy nem bír megülni a fenekén. Amit, az állítólagos barátnői kissé nehezen viseltek, és szépen körberöhögték, meg lepattintották zavit, miután óra után telefonálgatni kezdett, hogy elengedjék… Rohadt szemétládák, nem értem, hogy lehetnek ilyenek. Faszért kell ekkora taplónak lenni a másikkal… DE NEM BAJ, azzal vigasztaltam magam, hogy az igazi barátnőim, kint fognak várni a klub előtt…
A sor
A sorbanállás vicces folyamat. Találkoztam Mikoval a sor akkori végén, ami nagyjából kicsit előrébb lehetett felénél a végén kialakult sornak. Találkoztam vagy 4 olyan emberrel, akit nem is ismertem, de hát, ez a legszebb az egész társaságban, mindenki nagyon befogadó, és kedves…
Volt egy csomó finn, angol, német, meg szlovák is. A szlovákok azért kibárándítóan viselkedtek. Folytonosan tolakodtak, hisztiztek, eldobálták az üveget, és állat módjára produkálták magukat. Még a srác is a rikító rózsaszín fejével, na, ő volt a legjobb.
Jött valami verda mellettünk, hangosan szól a ducc-ducc-ducc-tüsün-tüsün-tüsün… pár perc múlva jönnek vissza, megállnak mellettünk a kocsival, az egyik leengedi az ablakot, és kiszól:
- Mi lesz itt?
- D’espairsRay koncert…
- És ez mi, ilyen metál?
Nagyban bólogatunk…Nem bazdmeg R’n’B nézzél már körbe. Gothok, láncok, szegecsek, platformok, bakancsok, szaggatott harisnya, félig felborotvált kék hajú lány… tényleg biztos Hello kitty-re nyomjuk. Még beszóltak, hogy ez az igazi zene, majd benyomták azt hogy
ducc-ducc-ducc-tüsün-tüsün-tüsün. Köszönjük.
A másik édes dolog, mikor valami gyerekkirándulás volt a Láthatatlan kiállításra. Jöttek a nagyjából harmadikos kislányok, és kisfiúk, és nézik, hogy „Itt meg mi van?” Az egyik szabályosan megkérdezte, hogy emosok vagyunk-e? Nem, nem vagyunk emosok...
Koncert
18 órakor volt kapunyitás, 20 órakor kezdődött a koncert. Két órát ácsorogtunk. Eleinte nagyon faszán nickelback-et adtak háttérhezenének. Utána bekapta a lejátszó az Evanansence CD-t, a legbőgősebb számokkal. Én épp átélem életem legjobb napját, és akkor ilyen gyászolós zenét kell játszaniuk?
Most érdekes módon nem mondták, hogy ne kamerázzunk, és nem is szedték ki a csajnak a kezéből a telefont, aki videózott.. én nem akartam elővenni a sajátom, ahhoz túlságosan is be voltam szorítva abba az emberi masszába, ami képes volt anélkül előrenyomni, hogy érte volna a talajt a talpam.
Az elején majdnem tök középen voltunk. A végére kisodródtunk a Karyu oldalára, majdnem teljesen legelőre… Karyu egy brutál magas, brutál nagy fejű ember, aki olyan szinten odateszi magát a fanoknak, hogy a bugyimba olvadjak. Felfeküdt a hangfalra, miközben gitározott, lehajolt hozzánk, engedte, hogy megfogják a haját, a vállát az arcát. Csodálom, hogy senki nem rántotta be. >.< És amikor pörgött a gitárjával, az valami eszméletlen jó volt.
Bár a ki-mit-csinált-melyik-szám-alatt, egy kissé összefolyt. Nem emlékszek konkrét számokra, talán csak a Death pointra, a mirroticra, és a love is deadra… tuti az extázis, és a vörös köd okozta, ami elöntötte az agyamat, a kiszáradás, a légszomj a fájó láb és hát közepette. De még így is végigtomboltam, és ugráltam az egész koncertet.
Az egyik pasi pulcsijába beleakadt a hajam a nagy tombolásban, két percig szenvedtünk, hogy kiszedjük a végén az lett a vége, hogy kitéptük a hajam… no comment.
Hizumi, nos, ő lepacsizott velem, és köpött rám vizet… az egész arcom úszott benne,. Ráadásul alig volt rajta smink. Szerintem csak a szemét húzták ki. Szép ember. És milyen eszméletlen teste van neki. Egy bőr mellényt viselt, amit nem gombolt össze, alatta a nagy semmi. Na, neki van SZEXI FESLŐTESTE…. És nagyon jó angolja van:
”Hello Hungary!”
”I want to see, you sream! I want to see you jump! I want to see you are going fucking carzy!”
”I am happy to be in Hungary”
”More!”
” We are human-clad-monsters!!!!”
Ennyire emlékszek XDD.
Zero, nos, néha átszambázott a mi oldalunkra, és nagyon nagyon mosolygott. Ő is felfeküdt a hangfalra, rám nézett, én nagyban hörögtem a szöveget- mert megtanulta hörögni. Eddig ő volt a kedvencem. Bevette a szájába a pengetőt, és pukk, már landolt is a tenyerem közepén. Rámarkoltam, és lehúztam abban a pillanatban a kezemet. A másikat pedig fent hagytam, és mindenki utána kapott aki körülöttem volt, Zero meg halál elégedett vigyort vágott…
És amit SAJNÁLOK, hogy Tsukasa nem volt megvilágítva rendesen. Szart se láttam belőle egész koncerten, csak amikor feljöttek, meg levonultak. Egyedül azt láttam, hogy mozog a keze, mint állat…
Nem tudom, eldönteni, hogy ez vagy a Versailles volt-e a jobb, de nem is lehet nagyon összahasonlítani Hizaki barokkos eleganciáját, és Kamijo vámpírmozgását Hizumi headbang-jével, és Karyu fanservice-vel. Két teljesen külön világ.
IMÁDTAM! D’ESPAIRS RAY FOREVER!
