2010. január 28., csütörtök

Amerikai viselkedés és kultúra

Ez volt a házidolgozatom.

     Amerika egy viszonylag fiatal kultúrát tudhat magáénak, hiszen a betelepülő franciák, angolok, spanyolok, és a többi kisebb gyarmatosító ország teljesen elfoglalta a kontinens északi részét. Mivel, még így is hatalmas országról beszélünk - mely ötvenkét államot foglal magában -, így nem meglepő, hogy a szokások, és a viselkedési normák eltérőek lehetnek attól függően melyik ország gyarmatosította az adott területet illetve sok kisebbségi csoport él az országban, akik őrzik saját kultúrájukat.
    Sok sztereotípiánk van ezzel az országgal kapcsolatban. Ha valaki azt emlegeti, hogy „Amerika” legtöbbünknek vagy egy fiatal jut eszébe, aki zsebre vágott kézzel, baseball sapkában rágózik, lezserül ácsorogva egy ház falának dőlve, vagy egy meglehetősen túlsúlyos család, mely éppen a McDonald’s aktuális ínyencségét termeli magába az említett gyorsétteremben. Ezeknek van ugyan némi alapja, mert minden negyedik amerikai küszködik a túlsúllyal (2008-as adat).  Az is eszünkbe juthat, milyen nagyra tartják magukat, nem is beszélve a rosszabb környékekről a nagyvárosokban, ahol egyedül azt tudjuk elképzelni, hogy kirabolnak minket. „Az amerikaiak olyanok, mint a kisgyerekek: lármásak, kíváncsiak, képtelenek titkot tartani, nincs bennük semmi kifinomultság, és nemigen tudnak viselkedni a nyilvánosság előtt. Ha elfogadjuk, hogy az amerikaiak alapjában véve kamaszok, kultúrájuk máris érthetővé válik, s ami első pillantásra meggondolatlan és ostoba viselkedésnek látszott, máris vonzóan energikusnak tűnik.” Nem szabad elfejetlenünk, hogy ők is emberek, ráadásul ennek a társadalomnak is sokat köszönhetünk…
     Az angol nyelv eleve nem teszi lehetővé, hogy az emberek magázzák/tegezzék az ismeretlent és ismerőst egyaránt. Viszonylag kötetlenül képesek egy bármilyen nemű, és korú személlyel elbeszélgetni. Természetesen ebben a nyelvben is megvannak a megfelelő kifejezések arra, hogy udvariasak legyünk. Az amerikai átlagember nem veszi ezt annyira komolyan, és szívesen beszél olyan szleng nyelven, amit Angol rokonaik is nehezen értenek meg. Ez az „amerikai angol” ami annyira dallamos, hogy nem lehet rá, nem zenét írni.
  Ami senkit sem hagy hidegen az a zene, és mindenikinek van egy kedvenc műfaja, nem csak Amerikában, habár az USA adta a világnak majdnem a legtöbb zenei műfajt, mint például a Jazz, a Rapp, a Techno vagy akár a Metál.  A mai kor legjobb, s legfelkapottabb együttesei mind Amerikából jönnek: Korn, Marilyn Manson, Slipknot, Eminem, Dr Dre, a Wu-Tang Clan, Cypress Hill, Britney na meg a  Pussy Cat Dolls. A zene hatással van a viselkedésre, a másokhoz való viszonyulásra és az öltözködésre is.
     Ha már mindenki megtalálta a saját zenei irányzatát, amihez öltözködhet, akkor nincsen megállás. Ez leginkább a fiatalok – a tizenévesek, főleg a középiskolai korosztály, képes a korlátlan pénzköltésre, és szinte felélhetetlenek az energiáik. Órákat, napokat képesek rohangálni, hogy a legújabb stílusbeli trend szerint öltözködhessenek, és villoghassanak vele az iskola falai közt, ugyanis az iskolák döntő többsége nem szabja, meg miben járjanak a diákok. Ez újabb példa a nagymértékű szabadságnak.
   Éppen ez a szabadság az oka annak, hogy senki se szeretné kinőni ezt az időszakot.  Ez a munkához való hozzáállásukon is meglátszik. Az itt élő emberek úgy tartják, a munkájuk akkor jó, ha örömüket lelik a végzésében. Legyen szórakoztató, élvezetes, érdekes – persze itt is vannak, akik nem elégedettek, de mindenki törekszik a lehető legjobban csinálni a munkáját, és a dolgok kedvezőbb felét nézni. Nem ritka, hogy valaki négyszer, ötször költözik egy évben, a jobb munkalehetőség miatt. Olyankor nem számítanak a barátok, a megszerzett ismerősök, a jó szomszédok. Ráadásul Amerikában veszik legkomolyabban az egyenjogúságot, a nemek/hovatartozás szerinti megkülönböztetés törvénybe ütközik. Talán ezért dolgozik több nő a felső vezetésben, mint bármely más országban. A hétvégéken csak az igazán elvetemültek dolgoznak, mert „a szabadság, és a pihenés mindenkinek jár”. Ha a játékról van szó – leginkább sport – akkor viszont az igazi odaadást, kitartást, tudást és erőfeszítést kíván. Komolyan veszik mindkettőt. Ha a munka értelme a siker, a játék értelme pedig a győzelem, akkor hol a különbség? 
Hisznek, a jól végzett munka eredményességben, mint annyi más dologban is.
Hiába a lázadó fiatalság, a tizenéves huligánok, a legtöbb amerikai még így is elkötelezett hívőnek vallhatja magát. Rengeteg katolikus él az országban, akik a mai napig járnak vasárnaponként templomba, ahol a délelőtt egészen vidáman telik. A kórus a gyászos hangulatot félretéve inkább énekli az „Oooo Happy Day” című számot, és a pap is szívesebben prédikál a boldog életről, a barátság fontosságáról, mint a halálról, és a pokolról. A halálról ugyanis nem illik beszélni. Nem csak katolikus vallás tette be a lábát a„Szabadság földjére”. Bárki szabadon gyakorolhatja a vallását mert nincsen hivatalos államvallás se, így mindenkinek egyenlő teret adnak legyen akár buddhista, akár taoista, akár zsidó.  Ráadásul az alkotmány nem tiltja, a saját vallás alapítását.
A marketingfogásokra nagyon is vevők, és szinte mindennek képesek világnapot vagy ünnepet csinálni. A teljesen szokványos Karácsony, Valentin nap vagy a Függetlenség napja mellé olyan „ünnepnapokat” is megtartanak, mint például: Nemzetközi titkárnőnap, Nagyszülők napja, Elnökök napja és a Legédesebb nap, amikor mindenki csakis és kizárólag cukros dolgokat tömhet magába egész nap, a fogyókúrások félreteszik a diétát, az anyukák nagytöbbsége süteményt süt gyerekeinek.
    Már akinek van családja. A nők öt a férfiak közel tíz százaléka nem házasodik meg élete során. Az emberek egynegyede gyorsan szerelmes lesz, még gyorsabban házasodik meg, majd két hónap múlva a válási papírokkal mosolyognak egymásra. Másoknak sikerül életre szóló kapcsolattal büszkélkedniük, és persze gyerekkel akiknek mindent megadnak, és cserébe „tökéletességet” várnak a kicsiktől. Amíg el nem érik a tizenéves kort. A szülők szeretik „megtartani” az ő aranyos kis csemetéjüket.  A legtöbb esetben egy, kettő vagy maximum három gyermek van.
    Ha ehhez hozzáadjuk, az ország méreteit, akkor feltűnő, hogy az embereknek jelentős mozgástér jut, nincsenek zsúfolt metrók, és villamosok. (Buszozni meg egyébként se buszoznak. Ahova lehet, oda kocsival mennek.) Így a tömegközlekedéssel jelentősen meggyűlik a baja annak az amerikainak, aki külföldön kénytelen tömeg közlekedni.
    Amerika a szabadság földje, ahol mindent lehet, egy bizonyos határon belül. Ezt a határt mindenki ismeri, viszont annyira „messze van” hogy minden rendes amerikai képes a keretei között kiélni önmagát…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése